Coface Ország- és szektorkockázati elemzés – 2020. Q4 – Felemás fellendülés

  • 2019. július 10.

Legfrissebb negyedéves kockázati elemzésében és az ez évi Ország- és szektorkockázati kézikönyvében a Coface, a világ egyik vezető hitelbiztosítója az egyes országok, gazdasági szektorok és jövedelemszintek közötti látható egyenlőtlen gazdasági kilábalásra hívja fel a figyelmet.

Bár Kína és más ázsiai ország teljesítménye felfelé húzza a globális gazdasági növekedést, a legfejlettebb gazdaságok, nem térnek vissza a válság előtti GDP-szintjükre ebben az évben. Az egyenlőtlenség növekedése, valamint a számos országban tapasztalható elégedetlenség a kormányok járványkezelésével kapcsolatban gyakoribb tüntetéseket és az erőszak megjelenését idézheti elő az idei év során.

Egy évvel a Covid-19 járvány kezdete és a második világháború vége óta átélt legnagyobb gazdasági recesszió után a Coface becslései szerint a világgazdaság növekedése 2021-ben átlagosan elérheti a 4,3 százalékot, míg a világkereskedelem volumene 6,7 százalékkal növekedhet (a 2020-as 5,2 százalékos csökkenés után). Ezek az előrejelzések azt feltételezik, hogy a legfejlettebb országok nyárig képesek beoltani lakosságuk legalább 60 százalékát. Az így elért nyájimmunitás véget vethet a leállás és újraindulás ciklusának, vagyis az újabb és újabb lezárásoknak, amelyek rontják a gazdasági teljesítményt. Az üzleti csődök csökkenése 2020-ban a világ minden régiójában (-12% világszerte, -22% az eurózónában, -19% ázsiai csendes-óceáni térségben és -3% Észak-Amerikában) a kormányzati támogatási terveknek köszönhető, amelyek folytatása sok vállalkozás számára lehetővé teszi ennek az évnek a túlélését is. A kormányzati támogatások ellenére a Coface várakozásai szerint a 2020-ban tapasztalt sokk 2022-ben a vállalati fizetésképtelenség növekedéséhez vezet majd Spanyolországban (16%, 2019-hez képest), Franciaországban (13%), Olaszországban (9%) és Németországban (6%).

Legújabb negyedéves elemzésében a Coface egyenlőtlen gazdasági fellendülésre számít.

  • Jelentős különbségek az egyes országok között. Míg Kína és más ázsiai gazdaságok teljesítménye (pl. Tajvané, amelynek országértékelése éppen most javult) fellendíti a globális növekedést, a legnagyobb fejlett gazdaságok ebben az évben nem térnek vissza a válság előtti GDP-szintre. Közülük is azokban az országokban, amelyek nagymértékben függenek a szolgáltató szektor teljesítményétől (például Spanyolország vagy az Egyesült Királyság), vagy amelyekben lassabban halad az oltási folyamat, hosszabb ideig fog tartani a kilábalás.
  • Ágazati egyenlőtlenségek. Ebben a negyedévben a 23 ágazati kockázatértékelés javulásának csaknem a fele az autóiparhoz köthető, amelynek növekedése 2020 második felében az előzetes várakozásoknál is kedvezőbben alakult, ezt követi az építőipar és a vegyipar. Nem meglepő módon a szolgáltató szektor jelentős részének válságát továbbra is hosszú távon mélyíti a járvány: a közlekedési szektort sújtja a leginkább, 9 ágazati kockázatértékelési leminősítéssel.
  • Növekvő jövedelmi különbségek az országokon belül.A legkevésbé képzett munkavállalók, a fiatalok és nők nagyobb arányban vesztették el állásukat, mint a népesség többi része, emellett a nők aránya a leginkább sújtott szolgáltatási szektorokban magasabb is az átlagnál. A 21. századi korábbi járványai továbbá azt mutatják, hogy a jövedelmi különbségek növekedése tartós állapot, és fokozza a társadalmi elégedetlenséget – ami átlagosan egy évvel a járványhelyzet végét követően csúcsosodik ki.

A teljes negyedik negyedéves ország- és szektorkockázati elemzés itt érhető el!

Megóvjuk bevételeit, így Önnek csak a cégvezetésre kell fókuszálnia!